|
 |
 |
A Mátyás király és Beatrix hercegnő esküvőjére összesereglett, mintegy huszonötezer
ember jelenléte és a rendezvény megalkotóihoz eljuttatott elismerő visszajelzések azt sugallták, hogy Székesfehérvár
nyári programsorozata új eseménnyel gazdagodott. Okkal hisszük tehát, hogy érdemes és szükséges folytatni a sort egy újabb
esküvővel. » |
|
|
|
 |
Az esküvő idején az Úr 1078. évében járunk, éppen negyven esztendővel Szent István
királyunk halálát követően, amikor olyan zűrzavaros évek végéhez közeledünk, amelyeket talán nem árt kissé
áttekinteni ahhoz, hogy jobban megértsük az előttünk lepergő, felelevenített eseményeket.
» |
|
 |
A honalapító Árpád nemzetségéből származó királyaink családfája meglehetősen szövevényes,
még akkor is, ha csak a Szent László előtti királyokat vizsgáljuk.
» |
|
 |
Szent László uralkodása sorsdöntő volt népünk történelmében: kiváló uralkodói
képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső viszálykodásból,
megmentette a külső ellenségek támadásaitól.
» |
|
 |
A kereszténység megszilárdulásával szaporodik a kolostorok száma, s bennük
egyre gyakrabban hangzik fel a gregorián ének. Ám az erdők rejtekében, a Dobogó-kőn, a Zengő-kőn s a
többi csúcsokon állnak még a bálványok, s az éj csöndjét még gyakran verik fel a tiltott sámándobok hangjai is.
» |
|
 |
Pazar lakomát ígér az esküvői étlap: pozsár- derék, szömörcsög, kígyóhal, töltött tikfik, kacsa, liba és megannyi más pecsenye kerül a király asztalára. A nézők fóliában sült ökröt is kapnak.
» |
|
 |
A harcművészeti bemutatókon baranta csapatokat lát majd a közönség.
A baranta a IX. század és a XIX. század között élt magyarság népi testkultúrájára és katonai harci kiképzési formáira
épülő fegyveres és pusztakezes harcművészeti irányzat.
» |
|
|
|
|
A.D. 1078. február 05., vasárnap |
 |
 |
| |
|
|
|
| A királyi esküvő első napja a várakozás jegyében telt: még nem tűnt fel a királyi pár, de László koráról sok mindent megtudhatott a vásári forgatag közönsége a képmutogatóktól és az énekmondótól |
|
|
|
| A képmutogató Szent István halálától fogott bele az Árpád-házi királyok történetébe, meséje László és Adelheid esküvőjével zárult |
|
|
|
| A vásárban lovagok is jártak-keltek, az ember pedig néha meglepő portékába botlott |
|
|
|
| Az énekmondó korfestő énekei közben zsonglőrök is szórakoztatták a pórnépet |
|
|
|
|
|
|
|
| A Zichy ligetben pogányok ütöttek tanyát, és lakhelyül jurtát építettek maguknak |
|
|
|
| Nagyszabású vásári komédia mutatja be László és Adelheid szerelmét, egymásra találásukat és esküvőjüket, ezt majd az esküvő napján láthatja a nagyérdemű. A csepűrágók azonban már most kedvet csináltak hozzá |
|
|
|
| A komédia előadói a Városház térről a Fő utcán át a Zichy ligetbe vonultak, hogy oda kísérjék a vad sámándobosok koncertjére és a táltosutazásra igyekvő köznépet |
|
|
|
| Pogány hangulatban: dobkoncert ősi hangszereken |
|
|
|
| Táltosutazás: a Táltos tudni szeretné, mi az istenek akarata, kössön-e békét László királlyal |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| A Városház téren nem a pogány, hanem a keresztény kultúra uralkodott: gregorián énekeket hallgathatott a nagyérdemű |
|
|
|
|
| Király urunk ló helyett vasparipáról kísérte figyelemmel az első nap eseményeit |
|
|
|