Szent László 1040 körül Lengyelországban született, a későbbi I. Béla középső fiaként. Uralkodása sorsdöntő volt népünk történelmében: kiváló uralkodói képességével, vitézségével és életszentségével kivezette a magyarságot a belső viszálykodásból, megmentette a külső ellenségek támadásaitól.
Szent László király hermája
|
Atyja I. Béla magyar király volt, anyja Richéza, II. Misztiszláv lengyel király leánya, női ágon II. Ottó német-római császár
dédunokája. László első felesége – akinek nevét nem ismerjük – valószínűleg magyar főúri lány volt. Ebből a házasságból
született leányát Jaroszláv orosz herceg vette feleségül. Özvegységre jutva rheinfeldi Adelheid hercegnőt, Rudolf ellencsászár lányát
vette el. Házasságukból csak leánygyermekeik születtek: Telena, Igonka és Piroska. Piroska Kommenosz János görög
császárhoz ment feleségül Bizáncba. Ott Iréne néven is megkeresztelkedett, és nagyon komoly hírszerzési munkát végzett a
magyar Királyi Tanács részére.
László megmenti a magyar lányt a kun vitéztől (Iniciálé Kálti Márk Képes Krónikájából)
|
Bátyja, I. Géza királysága alatt László volt a hercegség ura. Géza halála után a Salamon felett győztes hadvezér, László
nem igazán vágyakozott a királyi trónra, a Vének Tanácsa azonban felkérte a korona elfogadására. László kért egy kis
gondolkodási időt, majd az ország helyzetére való tekintettel engedett a rábeszélésnek és 1077. tavaszán az urukimani,
azaz a sima Gilgames-koronával Vasváron megkoronáztatta magát öccsének, Lampert hercegnek a várában. Ám még az egyházi
emberek rábeszélésére sem volt hajlandó arra, hogy a Fehérváron lévő (római-etruszk) koronával addig megkoronáztassa magát,
amíg az általa börtönbe vetett, majd a besenyőkhöz száműzött Salamon él. Ezért a köznép eleinte a tárkányok és kézművesek királyának
nevezte őt - ám amikor Salamon meghalt, László király elrendelte a hármas királyi korona összeszerelését, és 1087-ben
azzal is megkoronázták.
László megmenti a magyar lányt a kun vitéztől
(Nagy Benedek szobra Szekszárdon látható)
|
László hadvezérként maga is sok csatában vett részt, már fiatal hercegként is. Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok
(fekete kunok) betörtek az ország keleti részébe Salamon királykodása idejében (1068). Ő lett a kunokkal vívott kerlési
csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette,
legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg már súlyos sebet kapott a csatában. E hőstette valóságos
legendával fonta körül alakját, s a következő századokban számtalan magyar templom falán megfestették. Már király volt, amikor
a Moldvából betörő Kutesk besenyő (kun) vezért leverte, de magukat a kunokat az ország szívében letelepítette
és keresztény hitre térítette - utódaik mind a mai napig ott élnek.
Délen egy ügyes húzással megszerezte a magyar koronának Dalmáciát: amikor nővére - Zvoinimir horvát király felesége - megözvegyült,
és az országban hatalmi harcok törtek ki, a királyné híveivel egyetértésben Lászlóhoz fordult segítségért. László
unokaöccsét, Álmos herceget (I. Géza ifjabb fiát) horvát királyként a tartomány élére helyezte, így hódította meg
meg 1091-ben Horvátországot egészen az Adriáig. A horvátok aztán később is elismerték királyuknak a mindenkori magyar
királyt - ez a politikai viszony, mint perszonál-unió a magyar monarchiával, egészen 1918-ig létezett.
|
Szent László uralkodásának 18 éve alatt az ország újra megerősödött. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket
hozott, kiépítette a keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi
Magyarországot. Ő kezdte meg a vármegyei rendszer kiépítését, amelyet később Könyves Kálmán fejezett be. A meglévő
székesegyházakat, káptalanokat és kolostorokat nagy birtokkal gazdagította, a megkezdett templomépítéseket befejezte, új
egyházak és kolostorok egész sorát alapította. Az igazságszolgáltatást is újrarendezte. László igen sokat tett az állam
megerősítéséért: dekrétumokat adott ki a magántulajdon védelmére, egy sor intézkedést hozott a hitélet fellendítésére és
az egyház fejlesztésére és védelmére. Megszabta az ünnepnapok számát (36 nap), irtotta a pogány szokásokat, a halottakat
csak a templomkertben engedte eltemetni.
|
Szent László király nagy előrelátással és jó érzékkel látott hozzá az államalapító István király örök érvényű érdemeinek
egyetemessé tételéhez úgy, hogy 1083. augusztus 20-án - a pápa engedélyével - szentté avattatta István királyt és Imre
herceget, a mártírhalált halt Gellért püspököt és két lengyel remetét, Andrást és Gergelyt. Az ünnepségekhez kapcsolódóan
László szabadon bocsátotta Salamont, aki távozva az országból, haláláig a besenyők között élt. A szentté avatások növelték
az ország tekintélyét és bizonyították: Magyarországot méltó hely illeti meg a keresztény államok közösségében. Szent László
másik fontos tette a keresztény Magyarország szentistváni hagyományainak megszilárdítása terén a somogyvári bencés
kolostor és templom felépítése és Szent István király legendájának megíratása volt. Ekkor születtek meg az első egyházi
énekek is a szent király tiszteletére.
|
László király 1095. nyarán a cseh hadjárat idején megbetegedett és meghalt. Egy ideig a somogyvári monostorban nyugodott
„boldog teste”, később Váradon, az általa alapított püspökség székesegyházban helyezték örök nyugalomba, Somogyváron
pedig emlékművet állítottak a tiszteletére. Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt
az egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a
vitában álló peres felek is. A csodás gyógyulások híre gyorsan terjedt. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre
növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket és László oltára előtt tegyenek esküt. Itt
tartották az 1134. évi nemzeti zsinatot, s itt döntötték el egy alkalommal a zágrábi püspök perét is.
|
III. Celestin pápa közel száz év múlva, 1192-ben avatta szentté. Ekkor felbontották sírját és testét díszes sírba
helyezték át - a koponyát azonban különválasztották és mellszobor alakú tartóba helyezték, majd a sír fölé tették.
Ez az ereklye nemcsak a vallásos tiszteletnek volt tárgya, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepe volt, rátették kezüket
a vallomástevők, és ott volt a nemzet életének minden jelentős eseményénél, így a csaták mezején is.
A történeti dokumentumok szerint a nagyváradi székesegyház a XV. század elején porig égett, de Szent László király
ereklyéje, amelyet a szentté avatás után emeltek ki a sírból és helyeztek ereklyetartóba, csodálatos módon sértetlen
maradt. A hagyomány szerint a váradiak az új templomot - szent királyunk iránti tiszteletből - az ereklyét tartalmazó
herma köré építették fel. 1565-ben protestánsok rabolták ki a szent király sírját. Az ereklyetartót Náprágyi Demeter
püspök szerezte vissza, aki ezután magával vitte Gyulafehérvárra, Pozsonyba, majd 1602-ben Győrbe, azóta az ottani
székesegyházban látható.
