A Reneszánsz Királyi Esküvő fő mozzanatai Corvin Mátyás és Aragóniai-Nápolyi Beatrix
esküvőjének valóságos eseményeire épülnek, amelyek túlnyomó része kevés híján 529 évvel
ezelőtt zajlottak le városunkban.
Az első ezek közül a városból való kivonulás mozzanata, amely a királynak Székesfehérvárra történő
megérkezése másnapján, 1476. december 9-én, egy hétfői napon történt meg. Mátyás ekkor,
menyasszonya közeledésének hírére, Csór község irányába, mintegy félmérföldnyire ment eléje,
ahol az első találkozás megrendezésére már korábban egy tábort állítottak fel. Programunkban
ezt az eseményt a Városház térről 13 órakor induló menet jelképezi.
A város határában egykor meglévő fogadótábor hangulatát a Bregyó Szabadidőcentrum északnyugati
végében teremtettük meg, ahol már szombat délelőtt is számtalan érdekes esemény, harcművészeti
bemutató és játékos program várja a felnőtteket és gyermekeket egyaránt. Ezek természetesen a
király megérkezése után érik el csúcspontjukat, amikor a menyasszonyára várakozó király
a korban még ritkaságnak számító tűzfegyverek működését és egy kopjatöréses lovagi tornát
tekint meg.
Ezután érkezik meg a menyasszony, akinek fogadtatása lényegében szintén az egykori eseményeknek
megfelelően történik. Azt leszámítva, hogy a hercegnőt nem Újlaky Miklós bosnyák király,
hanem Bánffy Miklós, Mátyás egyik legbensőségesebb híve kísérte a fogadásra, minden valóban
úgy történt, ahogyan láthatjuk: Mátyás valóban lesietett emelvényéről menyasszonya elé,
és valóban egy csodaszép gyűrűvel ékesített virágcsokrot kapott üdvözlésképpen, és így tovább...
Különös figyelmesség volt Mátyás részéről, hogy ezután menyasszonya hivatalos üdvözlését
Rangoni Gábor egri püspökre bízta, hiszen a püspök maga is olasz származású - veronai
születésű - volt. Ugyancsak ekkor üdvözölték a menyasszonyt azok az uralkodók és követek,
akik uruk megbízásából sereglettek Székesfehérvárra. Egyenként üdvözölte a hercegnőt a
szász, a bajor és a liegnitzi herceg, akik személyesen jelentek meg az ünnepi alkalomból,
valamint a sziléziai, csehországi hercegek követei, az olasz fejedelemségek és városállamok küldöttei.
A követek természetesen magyarázattal szolgáltak uruk távolmaradására és ékes szavakkal tolmácsolták
a jókívánságokat. Mi ezeket az üdvözlőbeszédeket egyetlen, tipikus mozzanatba sűrítettük
össze. Érdekes és a korabeli hierarchiát jól tükröző sajátossága ezeknek az üdvözléseknek az
üdvözlő és a válaszoló személye. Mint láthatjuk, Mátyás hivatalosan nem személyesen, hanem
Rangoni Gábor közvetítésével üdvözli a hercegnőt, aki viszont személyesen válaszol a
köszöntésre. Őt a hercegek és követek személyesen üdvözlik, ő viszont nem
személyesen, hanem első udvarhölgye útján válaszol nekik. Hát igen! Akkoriban ilyesmi bonyolította
az életet...
A menyasszony fogadását követő, a városba történő bevonulás is hiteles mozzanatok sorozata.
Olyannyira az, hogy a bevonulás közben megtörténő három közjátékból kettő is említést kap az
egykorú leírásokban. Feljegyezték, hogy a menet során két lovag valóban összecsapott a menet
előtt, s ez az összecsapás oly hevesre sikeredett, hogy nem csak a lovagok estek ki nyergükből,
de még a lovak is a földre zuhantak. Ugyancsak megtörtént az egyházi üdvözlés a városkapu előtt,
amely a kor jellegzetes szokása volt, s a későbbi, budai bevonuláskor is sor került rá. Itt,
Székesfehérvárott, az összes lelkészi kar, főpapok és szerzetesek várakoztak, s rövid
üdvözlő beszéd után vezették a menetet a városba. Hogy a beszédet ki tartotta, arról
nem szól a feljegyzés, de valószínűsíthető, hogy ez Vetési Albert veszprémi püspök lehetett,
mint a koronázásra is jogosult egyházi méltóság, tehát a jelenlévő egyházi személyek közül
rangban az első.
A városba megérkezvén Mátyás, Beatrix és a kíséret Szent István bazilikájában hálaadó
szentmisén vett részt, feltehetően a szerencsés megérkezés alkalmából. Mivel ezen a misén
dramaturgiailag fontos esemény nem történt, játékunk során ezt az esti művészeti program
nyitószámával, az olasz zászlóforgatók produkciójával helyettesítettük.
Az azonban megint hiteles mozzanat, hogy ez után a menyasszony fáradtságára hivatkozva
kér engedélyt a visszavonulásra, s a király ekkor a szállására kíséri, majd maga is
szállására tér.
A játékunk második napján látható esküvői szertartás valójában két eseményt - két szentmisét -
egyesít magában. Az első ezek közül 1476. december 12-én, csütörtökön történt, még mindig
Székesfehérvárott. Szent István bazilikájában pontifikálták azt a misét, amelynek keretén
belül Beatrixet magyar királynővé szentelték fel és koronázták meg. Talán furcsának tűnhet, hogy
a hercegnőt még az esküvő előtt ilyen magas méltóságra emelték, de valójában nem is ez történt.
Mátyás ugyanis már korábban, követei útján, még Nápolyban feleségül vette Beatrixet, így
tehát megkoronázásakor Beatrix hivatalosan már magyar királyné volt. A koronázási szertartásnak
volt egy másik érdekessége is. Az akkori magyar közjog szerint ugyanis a királynői eskü
letételét a veszprémi püspöknek, a felszentelést viszont az esztergomi érseknek kellett
elvégeznie. Utóbbit a veszprémi püspök csak az esztergomi érsek távolléte vagy akadályoztatása
esetén extraordinatio végezhette. Nos, ekkor éppen egy ilyen rendkívüli helyzet
adódott, ugyanis Beckensloer János esztergomi érsek, még az év tavaszán, Mátyás örökös
ellenségéhez, Frigyes császárhoz szökött.
Ugyancsak a koronázási szertartás része volt az a mozzanat, amelynek során Mátyás több
főnemes ifjút ütött lovaggá, köztük Francesco herceget, Beatrix testvéröccsét is. Játékunkban
mi ezt az eseménysort az ő lovaggá ütésével szimbolizáljuk. Csakhogy gondot okozott, hogy a
források nem tesznek említést róla, milyen rend lovagjává ütötték a fiatal vitézeket. Úgy
tudjuk ugyanis, hogy Mátyás korában magyar lovagrend nem volt. Mátyás maga ugyan tagja volt
az Aranygyapjas rendnek, az azonban kevéssé valószínű, hogy a fiatalokat máris ebbe az előkelő
rendbe fogadták volna be. Így tehát a legvalószínűbb változatnak az tűnt, ha a fiatal Francescot
a király aranysarkantyús lovaggá avatja, akiknek lovaggá ütése a későbbi királykoronázások során
is szokás volt.
Az eljátszott esküvői szertartás második összetevője maga az esküvő. Erre már nem Székesfehérvárott,
hanem Budán, a Nagyboldogasszony templomában került sor, 1476. december 15-én, vasárnap. Az
esküvői szertartást valóban Rangoni Gábor egri püspök celebrálta, és természetesen részt vett
rajta Vetési Albert veszprémi püspök is, aki ekkor már - amint ez szokásban volt - a királynő
főkancelláriusa is volt. Természetes az is, hogy részt vettek a szertartáson mindazok a magyar
és külföldi főurak és követek is, akik a királynő koronázásakor is jelen voltak. A két
szentmise összevonása tehát a történetséget egyáltalán nem sértette meg.
Az esküvőt követő királyi lakomát természetesen szintén Budán rendezték. De hisz lehetett
volna akár Székesfehérvárott is, mert volt lakoma bőven, mindkét városban, s mivel egy
lakomának nemigen vannak történelmi vonatkozásai, nyugodtan hozhattuk be a játékunkba.
|