Valaha, régen, még gyermekkoromban, a magam formázta valóságos homokvárak képzeletemmel díszített
várudvarain gyakran gondoltam el a hallott és olvasott mesék számomra legkedvesebb motívumát, amikor
a legkisebb királyfi elnyeri a szépséges királykisasszony kezét és hét országra szóló
lakodalmat csapnak. Aztán ismerkedni kezdtem a történelemmel és a mondák, legendák világában
boldogan fedeztem fel újra a kedvenc mozzanatot, s talán akkoriban kezdtem hinni, hogy a
mesék igazak is lehettek valaha. Elgondolható hát, hogy most, a Reneszánsz Királyi Esküvő -
2005. elképzelése és előkészítése kapcsán, milyen érdeklődéssel olvastam Bonfini és az
eseményeken résztvevő bajor követ egykorú leírásait és a későbbi forrásmunkákat is, amelyek
természetesen a mondáknál, legendáknál jóval pontosabban és hitelesebben rajzolták meg
előttem az egykori valóság képeit.
Bevallom, hogy e búvárkodás előtt magam sem tudtam, hogy Corvin Mátyás és Aragóniai Beatrix
házasságkötésének csaknem minden fontos mozzanata Székesfehérvárhoz kötődik. Ide sereglettek a
külföldi követek, a magyarországi főurak, az ország apraja-nagyja, mert ide érkezett meg a
király is, hogy menyasszonyát magyar földön először üdvözölje. Itt történt a városba való
fényes bevonulás, melyet sok érdekes epizód tarkított, itt ünnepelték a jegyespárt, itt
ütötték lovaggá Francesco herceget, a menyasszony öccsét és itt koronázta a veszprémi püspök
magyar királynővé a nápolyi hercegnőt. Csupán maga az esküvő és a tűzijáték zajlott Budán,
a Nagyboldogasszony templomában illetve a várban. Az egykori történetíróknak hála, érzékletes
elbeszéléseik nyomán olyan pontos képet kaptam az eseményekről, amilyet az elmúlt századok
távlatából egyáltalán kapni lehetett. Ha tehát felvetődik a kérdés, hogy a rendezvénysorozatot
megtisztelő látogató vajon mennyiben kap hiteles képet az egykori eseményekről, azt kell mondanom,
hogy az események lényegét tekintve igen, a látott mozzanatok zöme hiteles. A homokvár
valóságos.
Más kérdés, hogy a valóságos események sorát, csakúgy, mint gyermekkorom homokvárait, most
is a képzelet segítségével kellett feldíszítenem. A leírások ugyanis sok kérdésre nem adták
meg a választ. Ezek egy részére fel lehetett kutatni a válaszokat a könyvtárak hűvösében,
más részükre viszont nem. Szinte semmit sem tudunk például az elhangzott szavakról, azoknak
csak egyikét-másikát őrizte meg az idő. Az események ismeretében kellett tehát meghatározni
az elhangzó mondatok tartalmait, s a fennmaradt néhány szó alapján kialakítani stílusukat,
rekonstruálni a hangvételüket. És ez rendjén is van így.
Hiszen játékot játszunk e két nap során, most is, mint annak idején, gyermekkorom homokváraiban,
s a játék sohasem nélkülözheti a képzeletet. Megengedem, hogy hosszas kutatások aprólékos
munkával töltött évei alatt a legkisebb részletek is tisztázhatók lettek volna, bár ki tudja?
Mindenesetre mi más utat választottunk, s a szűken mért idő során, képzeletünk kovászával
ragasztgattuk-pótolgattuk egésszé a múlt események cserépdarabjait. S ha felmerül a kérdés,
megengedhető-e íly szabadon kezelni a hajdan volt valóságot, azt kell mondanom, igen. Sőt,
hiszem, hogy kell is, mert képzeletünk díszítményei nélkül bármely homokvár csak
rideg anyag, utánzat marad.
És itt kerül a dologba Ön, kedves látogatónk. Mert hisz játszani hívjuk a Reneszánsz Királyi
Esküvőre Önt is, és arra csábítjuk, hogy a képzelete segítségével építse tovább a lezajló
eseményeket, egészítse ki közös homokvárunkat, hogy mindannyiunk kedvére és
gyönyörűségére menjen végbe a kétnapos örömünnep. Fontos ez, mert talán a dollármilliókból
készülő filmek képesek rá, hogy képzelettelen szemek számára is felidézzenek egy ilyen
eseményt, de tán még azok sem. Mi nem akartunk, s ha akartuk volna is, nem lettünk volna
képesek rá, hogy ilye színes, szélesvásznú látványosságot tárjunk Ön elé. Egykori homokváraim
emlékére, a magam részéről inkább játékba hívom Önt, amelynek keretei nagyszabásúak bár,
de közös képzeletünk díszítményeit nem nélkülözhetik.
Kérem, tiszteljen meg bennünket azzal, hogy velünk együtt építi ezt a homokvárat,
s közösen bízzunk az Ég jóindulatában, hogy művünket nem mossa majd el az eső!
De miért is tenné?... Tehát kívánom, lelje örömét játékunkban, érezze jól magát!
Adorján Viktor
a Reneszánsz Királyi Esküvő - 2005.
szerkesztő - főrendezője |